Nemzetiségi diverzitás kontra birodalmi uniformizálás. A szovjet oktatáspolitika janus-arcúsága (1953–82 között)

Abstract

A Szovjetunió birodalom volt a szó klasszikus történeti megközelítésében, hisz számtalan népet, nemzetet és etnikumot foglalt magába azok megkérdezése nélkül és/vagy akarata ellenére. E hatalmas államalakulat fénykorában büszkén és fennen hangoztatta, hogy több mint 120 nép számára biztosít szabad kulturális fejlődést. És valóban, nemzetiségi sokszínűségben kevés ország lett volna képes felvenni a versenyt az egykori Szovjetunióval: 15 szövetségi és 20 autonóm köztársaságban, 8 autonóm területen, valamint 10 nemzeti körzetben osztva fel a nagyobb népeket, nemzeteket és népcsoportokat. A 15 szövetségi köztársaság titulus népei a törvények betűje szerint úgy élhették meg nemzeti voltukat, mintha saját szuverén államuk lett volna. Ez utóbbi illúziót erősítette az is, hogy az orosz mellett a másik két keleti szláv szövetségi köztársaság – a Belorusz és az Ukrán – névlegesen ugyan, de Sztálin ragaszkodása miatt az ENSZ alapító országai közé kerülhetett. Sőt, a két említett nép etnikai területeinek egyesítését is a generalisszimusznak köszönheti, amelyre a második világháborúban szerzett győzelem adott úgymond, politikai alapot.