Iskolázottság

Abstract

A legnagyobb magyartól, Széchenyi Istvántól tudjuk, hogy „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Ez ma is igaz, valamennyi ország fejlődését és előrelépését jelentős mértékben meghatározza a lakosság iskolázottsága és képzettségi szintje. Itt nemcsak a diplomások száma és aránya számít, hanem az alfabetizáció szintje is, azaz a lakosság írni-olvasni tudása, más megközelítésben nézve az analfabéták aránya. Az írni-olvasni tudás mint minden képzés alapja hosszú ideig a népesség kis részének volt a monopóliuma, így a lakosság túlnyomó része mindenhol analfabéta volt. Ezen a téren a 18. században kezdődtek bizonyos változások, jelentős előrelépés azonban csak a 19. században, annak is inkább a második felében történt. Ezt alátámasztják a hazai adatok is, miszerint a kiegyezés idején az akkori Magyarországon a hatéves és idősebb személyek kb. egyharmada volt írástudó, ezen belül a férfiak kb. 40%-a, a nőknek pedig kb. egynegyede. Ennek megfelelően a lakosság többsége (kb. 70%-a) ekkor még analfabéta – jelentős területi különbségeket mutatva (Erdély: 83,6%, Horvátország: 83,0%). Ezek az értékek egyébként a korabeli Európában nem is számítottak rossznak.