Nyelvpolitikai rezsimek a Kárpát-medencében 1920–2022

Abstract

A határ az elsõ világháborút lezáró békeszerzõdések óta meghatározó szerepet játszik a magyar nemzetrõl, kultúráról és nyelvrõl folyó diskurzusokban. Ez nem véletlen, hiszen meghúzásuk után az adminisztratív és közigazgatási határok átalakítják, meghatározzák az emberek szociális hálóit: a határon belüli kapcsolatok felerõsödnek, a határon átnyúló kapcsolatok pedig ilyen-olyan akadályokba ütköznek, ezért rendszerint gyengülnek, s így a határoknak identitáskonstruáló hatásuk is lehet.1 Az államhatárok kettõs természetûek, amennyiben egyszerre idéznek elõ konvergenciát és divergenciát, egyebek mellett a nyelvhasználatban is: a határon belüli nyelvváltozatok fokozatosan elkezdenek egymáshoz közeledni és a kiegyenlítõdés irányába fejlõdni, míg a határ másik oldalán rekedt nyelvi változatokban a különfejlõdés erõsödik fel.2 Nem véletlen, hogy a magyar nyelvtörténet legfrissebb összefoglaló munkáinak egy része a Trianon utáni idõszakot – „újabb magyar kornak” nevezve – új nyelvtörténeti korszakként kezeli.3 Ennek elsõdleges oka az, hogy – Szilágyi N. Sándor szavaival élve – 1920 óta „a Kárpát-medencében a magyar nyelv nem egyetlen országban változik, hanem a történelem jelenlegi állása szerint most éppen nyolcban egyszerre, a nyelvi változást pedig minden országban másmás tényezõk befolyásolják”.4 A Trianon óta eltelt évszázadban a határok átrendezõdésével együtt járó politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális változások következményei között minden Magyarországgal szomszédos államban megfigyelhetõ például: a) az asszimiláció és a nyelvcsere tipikus irányának megfordulása (magyar szempontból a korábbi nyereség helyett a veszteség vált jellemzõvé); b) a magyar nyelv fokozatos visszaszorulása az állam által kontrollált színterekrõl; c) a felerõsödõ államnyelvi hatás a nyelv minden szintjén.