Vándorlás

Abstract

Magyarország több mint ezeréves története során hosszú időn keresztül befogadó ország volt, azaz többen érkeztek az országba, mint amennyien elhagyták. A Szent István király nevéhez fűződő „népek gyűjtése” gondolat csak a dualizmus korában bicsaklott meg, amikor Magyarország befogadó országból kibocsátó ország lett. A kivándorlás célterületei közül kisebb jelentőségű volt Románia és az örökös tartományok, de a veszteség itt is százezres nagyságrendű. A dualizmus kori kivándorlás meghatározó tömegét a tengerentúlra irányuló exodus adta: ennek mértékét jól mutatja, hogy 1899–1913 között a Magyar Birodalomból kb. 1,3 millióan vándoroltak ki ebbe az irányba, és ebből mintegy 1,2 millióan az Egyesült Államokba. Az „Amerika-láz” kezdete 1880-ra tehető, amikor egyetlen év alatt közel kilencezren vándoroltak ki az USA-ba. Ezt követően tendenciájában lassan növekedett az emigránsok száma (1892: 35 ezer), tömegessé 1903-tól vált (1903: 120 ezer kivándorló), az 1907-es csúcs pedig már közel 210 ezer emigránst jelentett, de még 1913-ban is közel 120 ezren hagyták el az országot ebbe az irányba. Az nem tudható, hogy meddig tartott volna még ez az intenzív szakasz, mert az I. világháború egy csapásra lezárta ezt a migrációs útvonalat is. Így – sok más európai országgal ellentétben – a tengerentúlra való kivándorlás csak egy, de annál intenzívebb maximumot produkált.