„Amiről sokáig beszélni sem volt szabad”

Abstract

Az 1944-ben vidékünkön elindult hatalomváltás valós eseményeiről, azok lezajlásáról a mi generációnk vajmi keveset tudott, tudhatott meg 1991 előtt, főleg a nyomdatermékekből nem. A szovjet rendszer egyik hatalmi sarokköve volt az emberek megfélemlítése, amely aztán beivódott az utódokba is, mert szüleink ugyan nem beszéltek róla, mi is történt velük, a környezetükben, de a gyermekek zsigeri szinten érzékelték szüleik félelmét, iszonyodását. Az átélt személyes és közösségi trauma azonban kisugárzott a leszármazottakra is. Így olyan generációs/nemzedéki emlékezet alakult ki, amelynek alapját a félelem adta, s amely másokat is arra késztetett, hogy a titkot, amelyről gyakran csak sejtéseik voltak, ne bolygassák. A kommunizmus valós áldozatait (és kollaborálókat is) csak jóval azok halála után ismerhettük meg. Ám a kollektív kulturális emlékezetet meg kell tisztítanunk a rárakódott hazugságoktól, hogy az utánunk következő generáció e fölös terhek nélkül tudjon továbblépni a mindig változó világba. Halmozottan igaz ez vidékünk magyar nemzetrészére. Az alábbi munkát – címe vagy tartalma szerint – akár esettanulmányi kategóriába is lehet sorolni, ám a besorolástól függetlenül az volt a célom, hogy a makrotörténeti szinten többé-kevésbé jól feltárt időszak eseményeit egy kisebb közegben láttassam. Kifejezett szándékom volt, hogy a falu mint közösség életében 1944-el kezdődően végbement gyökeres változások lezajlását úgy tárjam fel, ahogyan az lezajlott, és ahogyan azt a mindennapok szintjén megélhették az emberek, mert a nagypolitikából már ismert események mögött emberi sorsok formálódtak, törtek meg, értek véget vagy korcsosodtak el.