A kutatói etika és a politikai meggyőződés

Abstract

A magyar társasnyelvészek többsége számára – ha máshonnan nem, hát a Labov féle megfigyelői paradoxon és etikai dilemma okán (magyarul lásd pl. Labov 1979, 1988) – a kezdetektől ismerős és magától értődő, figyelembe veendő szempontként van jelen a kutatói etika kérdése a vizsgálatok megtervezésétől az adatok kezelésén át egészen a publikáció elkészítéséig, s kevesen vannak közöttünk olyanok, akik ne ismernénk legalább egy-két kutatás-módszertani kézikönyv (például Babbie 2001, Milroy–Gordon 2003, Meyerhoff–Schleef–MacKenzi 2015) tudományetikai alapelveit. Ennek ellenére számos olyan etikai kérdés merülhet fel és rendszeresen fel is vetődik kutatásaink során, amelyekkel szembe kell néznünk (ezekről lásd pl. Kontra 2010, 2013). S bár a fake news jelenség, az alternatív valóság konstruálása egyre inkább előtérbe kerül a politikai diskurzus és a sajtóetika kapcsán (lásd pl. Blommaert 2018, Hanula 2018), és ma már a hétköznapi társalgásokban és a politikai diskurzusokban megjelenő nyelvi befolyásolás is szerepel témaként magyar egyetemi tankönyvekben (lásd pl. Sándor 2014: 304–343, 2016: 142–146), arról egyelőre – tudomásom szerint legalábbis – kevés szó esik, hogy vannak-e hasonló jelenségek a társadalomtudományokban, illetve a nyelvészetben. Sokat beszélnek újabban a politikusok és/vagy a sajtó által stratégiaként alkalmazott szándékos és tervezett félrevezetésről, ahol nem a valóság feltárása, hanem a tulajdonosok, megrendelők vélt vagy valós elvárásainak való megfelelés a fő vezérlő elv. A társadalomtudományi kutatásokban is gyakran esik szó a társadalmi elvárások okozta torzításról (lásd pl. Smith–Mackie 2001: 94), arról viszont alig beszélünk, hogy mi van akkor, ha egy kutató vezeti félre a közvéleményt, úgy beállítva mondandóját, mintha az szakmai alapokon és valós, érvényes kutatási eredményeken nyugvó, tudományosan igazolt tény volna, mégpedig nem a szakmai előnyszerzés céljából, hanem politikai motivációk miatt.