Helységnévtáblák nyelvi sokszínűsége Kárpátalján

Abstract

A Szovjetunió széthullását követően az ukrán nyelvpolitika lehetőséget adott a korábban szlávosított kárpátaljai történelmi településnevek visszaállítására, ennek köszönhetően az 1990-es években a legtöbb magyarok és románok által lakott település visszakapta magyar és román nevét (Beregszászi 2004, Csernicskó 2013: 317, Dobos 2021). Az 1989- es nyelvtörvény1 megengedte, a 2012-es nyelvtörvény2 pedig előírta a földrajzi nevek kisebbségi nyelven is történő kihelyezését. Az 1980-as végén, az 1990-es évek elejétől Kárpátalján több magyarlakta település határában jelent meg a kétnyelvű, ukrán–magyar helységnévtábla (Beregszászi 1997, 2005). Az évek során eltulajdonított táblák helyére 2001 nyarán a közútkarbantartó szintén kétnyelvű helységnévtáblákat helyezett ki.3 Több önkormányzat döntött úgy, hogy a hivatalos közútjelző névtáblák mellett saját, egyedi településnév-táblát is készíttet. Ennek eredményeképp gyakran előfordul, hogy egy-egy településnek kettő, vagy akár három különböző stílusú, típusú helynévtáblája is van: a hivatalos mellett a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek vagy a helyi önkormányzat által kihelyezett nem hivatalos táblákkal is találkozhatunk (Csernicskó 2019: 119–122).