Nyelvpolitika Ukrajnában, 2015. március

Abstract

Az 1991-ben függetlenné vált Ukrajna nyelvi helyzete hosszú évek óta feszült (Besters-Dilger ed. 2008, 2009; Majboroda et al. eds. 2008). Az ország a Szovjetunió széthullása után a nemzeti egységet formáló függetlenségi küzdelmek nélkül vált szuverénné. Az új állam előtt a nyelvi kérdés rendezésének két útja állt. Az egyik – több nyugat-európai országhoz hasonlóan – két hivatalos nyelv és több-kevesebb autonómiát élvező régiók harmonikus együttműködését feltételezi. Ukrajna azonban máig képtelen elismerni azt a nyilvánvaló tényt, hogy az „ukrán politikai nemzet kétnyelvű és kétkultúrájú” (Miller 1997: 88). A másik szerint a kétnyelvű modell nem működhet az orosz és az ukrán etnikum közötti éles határvonal hiánya,1 a kultúrák és nyelvek hasonlósága, a mai Ukrajna területei jelentős részének orosz fennhatóság alatt eltöltött hosszú története, valamint Oroszország földrajzi közelsége miatt, ahol a politikusok egy része folyamatosan megkérdőjelezi például azt is, hogy az ukrán önálló nemzet, illetve önálló nyelv lenne (Yekelchyk 2010: 286–8). Ebből a perspektívából szemlélve sokak szerint Ukrajnában csak az egynyelvű nemzetállami modell lehet megoldás.

Abstract. Ukraine, independent since 1991, has recently been experiencing the greatest crisis of her history. The conflicts have a number of severe reasons. The language divide in the country plays a crucial role in the political and military crisis which even threatens Europe’s safety. A significant proportion of Ukraine’s population use both Ukrainian and Russian on a regular basis. This paper presents how Ukraine’s political elite wished to settle the language issue by adopting a law regulating the use of these two languages. The analysis makes the trajectory of the Ukrainian language policy transparent from the last years in the Soviet Union up to the first military conflicts.