Ipar és építőipar Magyarországon

Abstract

Magyarország mai ipara különböző korszakok egymásra rétegződő fejlődésének eredménye, ahol a mindenkori változásoknak jelentős alakítói voltak a korábbi korszakokból örökölt adottságok. Az iparosodás már a 19. század elején is a modernizáció egyik kulcskérdésének számított (Kossuth Lajos: „Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás.”). Az ipari forradalom kibontakozásáról ugyanakkor majd csak a dualizmus korának Magyarországán beszélhetünk. Az agrárjellegű, a birodalom belső munkamegosztásába élelmiszerek szállítójaként betagozódó magyar gazdaság egyrészt kihasználta a Monarchia kívülről védett piacán (és a dinamikus hazai piacon) kínálkozó lehetőségeket, másrészt az állam iparpártolási lépésekkel támogatta is a főként az élelmiszeripar, illetve a fém- és gépipar növekedését eredményező iparosodást. Miután azonban ez a folyamat Budapest második fővárossá fejlesztésére irányuló lépésekkel (monocentrikus vasúthálózat, nagyvárosi infrastruktúra) is párosult, a gyáripar térszerkezetében kiemelkedő szerepet játszott a főváros agglomerációja. Vidéken a szénmedencékhez kötődő iparosodás formált iparvidékeket (Északi-középhegység, Dél-Erdély), melyeken kívül néhány nagyobb város (például Pozsony, Temesvár, Győr) ipara vált számottevővé. A korszak öröksége egy jellemzően agrár-ipari gazdasági szerkezet, mely néhány innovatív iparágat (villamosgépgyártás, műszeripar, gyógyszergyártás) is képes volt felmutatni; másrészt a feldolgozóipar erős fővárosközpontúsága: utóbbi következménye, hogy az I. világháború után változó környezetben az ipari kapacitások nagy részét a trianoni Magyarország örökölte.