Ruszin nyelv Kárpátalján: tudományos kérdés ez?

Abstract

Amint a 18. század végén, a 19. század elején a nyelv a nemzeti identitás egyik legfontosabb szimbólumává vált Európában, az értelmiség a népi kultúra, hagyomány és nyelv felé fordult, s a nemzetek fölötti lingua franca helyett előtérbe kerültek a helyi nemzeti nyelvek és az ezekre alapozott nemzeti identitások. Ekkoriban az északkelet-magyarországi keleti szláv népesség szűk értelmiségi rétege még egy nemzethez, néphez nem köthető közvetítő nyelvet: az egyházi szláv nyelvváltozatot, illetve ennek nagyorosz és regionális elemekkel vegyített változatát használta irodalmi nyelvi funkciókban. Amikor aztán – a Magyarország államszervező nemzetéhez és nagyobb nemzetiségeihez (például a szerbekhez, szlovákokhoz) képest több évtizedes késéssel – a 19. század derekán, végén az északkeleti végekre is elért a nemzeti ébredés, ezzel párhuzamosan a ruszinok körében is egyre nagyobb erővel jelentkezett a saját nyelv használata iránti igény. Az ekkorra már világossá vált, hogy az archaikus és szakrális egyházi szláv nyelvváltozatot a kor igényeinek megfelelő irodalmi (sztenderd) nyelvváltozattal kell felváltani. Ám a Magyarország északkeleti csücskében élő keleti szlávok körében egyidejűleg három nyelv/nyelvváltozat vetélkedett a sztenderd funkcióiért: a (nagy)orosz, a helyi változatokhoz az orosznál jóval közelebb álló ukrán, illetve a helyi nyelvjárásokra alapozva létrehozni kívánt ruszin.