Magyarok a csehszlovák Kárpátalján

Abstract

A Szvatkó Pál által „jelzős magyaroknak” nevezett kényszerközösségek közül a kárpátaljai magyarok esetében is a két háború közötti időszak leghosszabb távú hatással bíró történése a lokális identitás kialakulásának kezdete. A következőkben azt kívánom összefoglalni, hogy meglátásom szerint melyek voltak azok a jellegzetességek, amelyek Kárpátalja Csehszlovák Köztársaságon belül elfoglalt helyét, és az ott élő magyarok közösségként működésének kezdeteit meghatározták. Az utóbbi években népszerűvé vált a territorializáció fogalmának alkalmazása a Trianon előtti Magyarország régióival kapcsolatban, meggyőző kvantitatív kutatások igen látványosan szembesítenek minket azzal, hogy a gazdasági, kulturális mutatók a békeszerződésekkel elcsatolt perifériák „leszakadását” vetítették előre már az első világháborút megelőzően is.1 Ezzel együtt az a terület, amely a korábbi északkeleti magyar vármegyék egy részén létrejött, és amelyet hivatalosan Podkapatská Rus, magyarul előbb Ruszinszkó vagy Kárpátalja néven illettek, csak részben feleltethető meg azoknak az árnyékhatároknak, amelyeket a történelem hosszú időtartamú folyamatai kijelöltek. Többször leírt, jól ismert, de talán nem lehet eleget ismételni, közigazgatási értelemben Kárpátalja stratégiai megfontolások mentén jött létre. A következmények azonban ezen túlmutattak, és a határok létrejöttével együtt a területnek identitásképző szerepe is lett, amelynek máig ható következményei vannak. Szemléletes, hogy az időben változó határok a régióval kapcsolatba lépők vagy ott élők diskurzusában milyen helyet is foglalt el száz évvel ezelőtt. Edvard Beneš a párizsi békekonferencián „tehernek” nevezte a területet,2 a térség kiváló szakértője, C. A. Macartney „unalmas és érdektelen” témának titulálta Kárpátalját,3 Balogh Edgár ismert szociográfiájában „Szegényországnak” nevezte az új egységet.4 Az 1919 után fellépő kárpátaljai magyar nemzeti-ellenzéki politikusok hol „börtönnek”, hol „kalitkának” nevezték, ezzel egy időben már hazájukként is emlegették Kárpátalját.5 A területen igen népszerű kommunista mozgalom magyar tagjai „vörös Kárpátaljaként” hivatkoztak rá,6 Fábry Zoltán Az éhség legendájában maró gúnnyal úgy írta le a területet, mint ami „a csodarabbik, a panamák és az álhírlapírók hazája”.7 Tudjuk, hogy minden régió diszkurzív termék is, az, hogyan beszélünk egy régióról, meghatározza, hogyan gondolkodunk róla, és ez fordítva is igaz – az, hogy ilyen sokféleképpen jelenik meg az „újszülött Kárpátalja” a kor közbeszédében, leképezi azt a sokneműséget, amely a régiót társadalmi, gazdasági, politikai tekintetben is jellemezte a két világháború között.