A kiegyezés hatása a ruszin Mozgalomra

Abstract

A 18. század utolsó negyedétől közép-kelet-európa népei között kibontakozott az a folyamat, amelyet a történetírás nemzeti ébredésnek, megújulásnak nevez. A magyarországi hét „fő nemzetiség” közül lélekszámban a ruszin volt a legkisebb, s mind anyagi, mind pedig kulturális tekintetben a legszegényebb népcsoportként tartották őket számon.1 társadalmuk csonka, más szóval hiányos struktúrájú volt, túlnyomó többségben parasztokból állt. nemesség és polgárság híján görögkatolikus papságuk töl tötte be az elit szerepét. nemzeti kultúrájuk, irodalmuk kifejlesztésére az egyhá zi szervezetek – a Munkácsi és az eperjesi görögkatolikus egyházmegyék – nyújtottak megfelelő keretet és bázist. A ruszin mozgalom 1848-ban került először a történelem színpadára.3 Az ellenforradalom legjelentősebb ruszin vezetője, a görögkatolikus papcsaládból származó bányamérnök, Adolf Dobránszky (1817–1901) volt, aki 1849 elején a magyarországi ruszin területek galíciához csatolását kérte az uralkodótól.4 A Bécsből irányított önálló ruszin koronatartományt ugyan végül nem állítják fel, viszont a megszálló cári csapatok mellett biz tosi feladatot vállaló Dobránszkyt 1849 októberében megjutalmazták: az ung, Bereg, ugocsa és Máramaros megyéket tömörítő ungvári polgári kerület referensévé nevezték ki. e tisztségét az ungvári kerület felszámolásáig, azaz 1850. március végéig töltötte be.