Beregszászi járási iskolák metanyelvéről (nyelvi ideológiák, nyelvi tájkép, nyelvi attitűd)

Abstract

Dolgozatomban három Beregszászi járási magyar iskola metanyelvét vizsgáltam. A kiválasztott iskolák – a Guti Általános Iskola, a Jánosi Középiskola és Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium – különböző státuszú tanintézmények, melyek közül kettő falun, egy pedig városon működik. Kutatásom által betekintést nyerhettünk az iskolák nyelvi tájképébe, valamint a tanulók nyelvi attitűdjeibe és nyelvi ideológiáiba kiegészítve tanáraik attitűdjeivel és ideológiáival. Az elméleti bevezető után először az iskolák nyelvi tájképét vizsgáltam meg szociolingvisztikai szempontok alapján, majd egy kérdőív segítségével az iskolák végzős tanulónak és tanáraiknak nyelvi attitűdjeit és nyelvi ideológiáit igyekeztem feltárni. Az így kapott adatok alapján összesítve elmondható, hogy az iskolák nyelvi tájképe egyértelműen tükrözi az intézmények státuszát és tannyelvét vagy tannyelveit. A gimnázium nyelvi tájképére jellemző a magyar nyelv egyértelmű dominanciája, csak nagyon alacsony mértékben találhatunk más nyelvű feliratokat, az ukrán-magyar vagy más kétnyelvű feliratok pedig szinte teljesen hiányoznak a nyelvi tájképből. A másik két vizsgált iskolában viszont már jóval magasabb az államnyelv megjelenési aránya, sőt az ukrán nyelvé a vezető szerep a nyelvi tájképben. Míg a Guti Általános Iskolában csak kevéssel magasabb az ukrán nyelv megjelenési aránya, addig a Jánosi Középiskolában kétszer annyi az egynyelvű ukrán felirat, mint az egynyelvű magyar. A kétnyelvűségi helyzetben optimálisnak mondható kétnyelvű feliratok száma viszont nagyon alacsony mindhárom iskolában. Legalacsonyabb ez a szám a gimnáziumban (1,2%), de az általános iskolában (8,4%) és a középiskolában (11,9%) sem sokkal magasabb. Ami a különböző nyelvváltozatok megjelenését illeti, az iskolák nyelvi tájképében a standard az uralkodó, más nyelvváltozathoz kapcsolódó nyelvi elemeket csak egy-egy tanulói firkában lehet találni. Elmondható tehát hogy annak ellenére, hogy mindhárom iskola szűkebb és/vagy tágabb környezete kétnyelvű, valamint a benne tanuló diákok nagy része is valamilyen nyelvjárást sajátított el először, az iskolákban inkább az egynyelvűség – legyen az magyar vagy ukrán –, valamint a standardizmus ideológiája dominál. A nem nyelvi, ugyanakkor a nyelvi és nemzeti identitást meghatározó szimbolikus elemekről elmondható, hogy egy-két kivételtől eltekintve mindhárom iskola szimbolikus tereiben megjelentek az állami ukrán és a nemzeti magyar jelképek, egyes esetekben pedig lokális identitást jelölő szimbólumok is feltűntek a nyelvi tájképben. Ezek segítik a gyerekek identitásának fejlődését, akár az önmeghatározásban is szerepük lehet. A nyelvi tájkép alakításánál a tanárok különböző szempontokat tartanak szem előtt saját bevallásaik alapján, amelyek közül legtöbben a tanulók anyanyelvét és az érthetőséget, valamint a tanított tantárgyak nyelvét veszik figyelembe, de persze a tanárokon kívül az Oktatási Osztály rendeletei is nagyban befolyásolják a hozzá tartozó iskolák nyelvi tájképét, s ahogy az elemzésből is kitűnt, inkább az egynyelvű ukrán dominanciát erősítik. A nyelvi attitűdök összességében pozitívnak bizonyultak, amikor a magyar nyelvről vagy a magyar nyelvjárásokról kérdeztem az adatközlőket. De ugyanígy általánosságban pozitívan viszonyulnak az adatközlők az idegen nyelvekhez (pl. angol, orosz stb.), kivéve az ukrán nyelvet. Meglátásaim szerint ennek oka egyrészből a kisebbségek, így a magyar kisebbség is egyre romló nyelvi jogi helyzete Ukrajnában, amihez társulnak az utóbbi időben megszaporodott, a magyar kisebbséget célzó szélsőséges fenyegetések, másrészből pedig az ukrán nyelv módszertanilag nem megfelelő kisebbségi iskolai oktatása. Az anyanyelvhez való pozitív attitűd lényegesen fontos a kisebbségek nyelvi megmaradásához, viszont a kisebbségi helyzetben való érvényesülés szempontjából negatívumként hat a többségi nyelv ilyen mértékű elutasítása, hiszen az érvényesüléshez legtöbbször elengedhetetlen a többségi nyelv ismerete. A különböző nyelvváltozatok iránt többségében pozitív attitűddel vannak a tanulók. A válaszok alapján elmondható, hogy toleránsak a nyelvjárásban beszélő emberekkel szemben, sőt a többség saját bevallása alapján maga is beszél nyelvjárásban. Mind a tanulók, mind pedig a tanárok értékként tekintenek a nyelvjárásokra, kihalásukat pedig sajnálnák. Ugyanakkor az ideológiai kutatások némileg cáfolták ezeket a pozitív attitűdöket. Bár a standardtól eltérő nyelvváltozatot beszélők nyílt megbélyegzését tartalmazó állításokat a kérdőívben egyértelműen elutasították a tanulók, viszont a szinte ugyanarra vonatkozó, csak kevésbé nyíltan stigmatizáló állításokkal már sokkal többen értettek egyet. Bebizonyosodni látszik tehát Sándor Klára (2015) állítása, miszerint „a magyar iskolákban szóban nagyra értékelik a nyelvjárásokat, a valóságban viszont ellenkezőleg: az iskolában, a médiában is kifejezetten kerülendőnek tartják”. Ami a konkrét nyelvi ideológiákat illetti, a vizsgált 53 ideológia közül összességében a kontextualizmus és a szituacionizmus nyelvi ideológiái fordultak elő leggyakrabban a tanulói válaszokban, ugyanakkor sok esetben a standardizmus és más hozzá kapcsolódó nyelvi ideológiák is megjelentek bennük. Fontos megjegyezni azt is, hogy a tanulók egy része nincs tisztában a kétnyelvűség teljeskörű fogalmával, valamint azzal, hogy ő maga is kétnyelvű környezetben él – a kétnyelvűséget inkább valamilyen idegen nyelv ismeretére vonatkozóan értelmezik. A tanárok válaszainak aránya a legtöbb kérdésben megegyezett a tanulókéval, három kérdésnél viszont eltérő válaszok születtek. Ezek közül kettő a kölcsönelemekre és a kétnyelvűségre vonatkozott, egy pedig az idegen szavak nyelvromboló hatására. Valószínűnek tartom, hogy a kölcsönszavak és a kétnyelvűséggel kapcsolatos eltérő válaszok oka, hogy e nyelvi jelenségekről nem, vagy csak ritkán esik szó a tanórákon, mivel a kétnyelvűség témája a jelenlegi hivatalos magyar nyelv tantervben bár szerepel, a hozzá készített tankönyvből viszont teljesen kimaradt. Az idegen szavakról való eltérő vélekedések oka pedig meglátásom szerint abban keresendő, hogy a vizsgált generáció tagjainak nyelvhasználatát nagyobb mértékben jellemzi az idegen szavak használata, mint a tanárok nyelvhasználatát, akik valószínűleg az idegen nyelvi elemeket elutasító, nyelvművelői nevelést kaphattak tanulmányaik során. Ehhez hasonló, komplexebb metanyelvi vizsgálat tudomásom szerint még nem zajlott a kárpátaljai magyar iskolákban. Nyelvi tájkép és nyelvi attitűd kutatások már folytak az iskolai közösségekben, de szélesebb körű, konkrét nyelvi ideológiákat is vizsgáló felmérések, valamint e három metanyelvi tényező együttes vizsgálata ezelőtt még nem valósult meg. Fontos és érdekes lenne tehát további vizsgálatokat végezni a témában, kiterjeszteni azt Kárpátalja különböző régióinak magyar tannyelvű iskoláira is annak érdekében, hogy minél komplexebb és szélesebb körű képet kapjunk a felnövekvő kárpátaljai magyar nemzedék metanyelvéről. S ami a legfontosabb lenne, ezeket az eredményeket beemelni az iskolai oktatásába, hogy anyanyelvoktatásunk valós eredményeket tudjon felmutatni, minél tudományosabb megalapozottságú, hatékony és célravezető lehessen.