Az ártéri zóna növényzete a Borzsa folyó Bene környéki szakaszán (Beregszászi járás)

Abstract

A Borzsa folyó benei szakaszára ártéri ligeterdők előfordulása jellemző. Két kijelölt mintaterületen végeztünk flórisztikai és cönölógiai kutatásokat. Mindkét kutatott terület ugyanazon folyószakasz ellentétes partján helyezkedik el. A jobb oldali parton fekvő mintaterületre tavaszi elárasztás jellemző, partja folyamatosan a víz irányába ereszkedik le és a másik oldalról közvetlenül egy helyi jelentőségű út szegélyezi. A baloldali part alámosott jellegű és ezért magasabb elhelyezkedésű, töltés szegélyezi. A kijelölt mintaterületeken összesen 105 fajt azonosítottunk, ezek 39 családot képviselnek. Az első mintaterületen a 34 családba tartozó 80 faj alkotja a társulást, a másodikon a 61 faj úgyszintén 34 családba tartozik. Mindkét területen előforduló fajok legnagyobb mennyiségben az Asteraceae, Poaceae, Lamiacea, Rosaceae családokból származnak. Az első mintaterület felső lombkoronaszintjét a Quercus robur és a Populus nigra alkotja, az alsó lombkoronaszintben előfordulnak az Acer campestre és Fraxinus angustifolia. A balparti második mintaterület lombkoronaszintjét idős Fraxinus angustifolia és Acer campestre példányok alkotják, az alsó lombkoronaszintben előfordulnak az Acer campestre, Alnus glutinosa, Juglans regia, Cerasus avium, Carpinus betulus. A kutatott folyópartokon a Hemikriptophyton fajok dominálnak, az első mintaterületen kimagasló számban vannak a mega-mesophanerophyta fajok, a második mintaterületen több cserjefaj található. A terofitonok majdnem egyenlő számban fordulnak elő mindkét partón. A kutatott növények többsége a zavarás tűrő és generalista fajokhoz tartozik. A fajok többsége félnapfényes és árnyéktűrő, óceánikus-szubóceánikus, félüde, üde és nedvességjelző, neutrális talajokat igénylő, sókerülő és nitrogénben gazdag termőhelyek növénye. A Borzsa ártéri növényzetét főleg őshonos fajok alkotják, apofiton frakciójuk jelentősebb az első kutatási területen. Az idegenhonos fajok mindkét mintaterületen közel hasonló arányban vannak jelen. A kenofiton (neofiton) fajok többnyire északamerikai származásúak nagyobb számban vannak jelen,mint az archeofitonok. Az első mintaterületen az adventív fajok inkább a lombkoronaszintben jelennek meg, a gyepszínt jóbban őrizte meg természetességét, többnyire őshonos fajokból áll. A második mintaterületen az idegenhonos és apofiton fajok száma jelentősebb a lágyszárú szintben. A két társulásban csak 36 faj közös. A társulások fajdiverzitás különbségeit különböző hatások okozhatják, mint a part alakja, elárasztás idejének hossza, úgy a környező élőhelyek típusa és használata, települések vagy utak közelsége. Mindkét mintaterület számára kiszámítottuk a Simpson indexet, ami mindkét esetben magas értékeket mutat (1. mintaterület – 0,90; 2. mintaterület – 0,87) és viszonylag magas fajdiverzitást jelez a kutatott partmenti erdei területeken.