A 19. század elejétől a reformkor végéig

Abstract

Beregszász lakosságának számáról – a korszak elejét megelőzően – az 1785-ből fennmaradt összeírásból tudunk, amelyet Molnár D. István számszerűsített az első fejezetben. A korszak végét jelentő 1847-es évben – Fényes Elek statisztikájának adatai alapján – 3 184, míg 1857-ben már 3 801 lakosa volt a városnak. Bereg vármegye lakosságának a legnagyobb része a korszakban földműveléssel foglalkozott, egyben állatot is tenyésztettek és szőlőt is műveltek. Az áruikat a mezővárosokba – köztük Beregszászba, Munkácsra – hordták a hetivásárok alkalmával. A hegyvidéken élők ökröket és lovakat ritkán adtak el, a síkvidéken lakók a szarvasmarhát és a sertéseket leginkább ezekre a helyekre hajtották. Az ipari termelés alapvetően céhes műhelyekben, manufaktúrákban és gyárakban folyt. A szabadabb iparűzéssel megnőtt a kézművesek száma, viszont a gyáripar erősödésével az önálló műhelyek sorra mentek tönkre. Az iparral foglalkozók nagyon alacsony aránya jellemezte a térséget, 1 kézművesre Beregben 89 fő jutott. Bereg vármegyében 1 404 kézműves és 125 kereskedő volt a század közepén. Munkács és Beregszász számos lakosa céhen kívüli mesterségekkel is foglalkozott, a zsidók pedig elsősorban kereskedtek. A lakosság egy része hallal és rákkal is kereskedett. A mezővárosi lakosok közül kevesen küldték iskolába a gyermekeiket, inkább a nemesek taníttatták őket. A Schönbornok által Bereg vármegyében a zsidó hitközségek adományképpen telket kaptak zsinagóga, iskola építésére, temetőnek. A Schönbornok birtokain mindenütt éltek privilegizált zsidók.